Kínában stoppolni semmivel sem nehezebb, mint Európában, főleg ha a rendőrség is segít. Egy kis kínai tudással, még egy ebédre is jó náluk a fehér utazó, majd folytatódhat az autópálya melletti integetés, egyenesen Shanghaiba.
Shanghaiban nem divatos a vörös csillagos sapka. Annál inkább hódít a zöld szín, ami a fák jelentős részén még így januárban is megtalálható.
Shanghaiba azonba előbb el is kellett érni, ami úgy történt, hogy egy jó három órás alvás után fél hatkor keltem, hogy 40 perccel később elhagyhassam a hostelt, és korán kiérjek az autópályára. Kínai módra azonnal bealudtam a metrón, de szoknom kell még a kultúrát, mivel a többiekkel ellentétben engem az ellenőr ébresztett fel a végállomáson. Na de sebaj, úgyis ide akartam jönni, na de mégiscsak a felszínre érve ért a legnagyobb a meglepetés, mivel a modern metróállomás egy vidéki falu széléhez erősen hasonlító helyen volt, néhány házzal, és földúttal, amin egy negyed órát gyalogolva, nyolc sávos utat értem el, szintén a semmi közepén. Lehet, hogy egy evén belül itt város fog állni, de ennek más jele egyenlőre még nincsen.
Folyópart Shanghaiban. |
Shanghai, Qibao. |
- Akkor miért ment a rendőrségre, és milyen segítséget vár?
- Nem mentem vittek, semmi kedvem nem volt hozzá, és nem várok semmit. Vigyenek vissza az autópályára.
- Nem, azt nem lehet.
Végül, elvittek a rendőrség kantinjába vacsorázni, aztán ki az autópályára, egy másik fizetőkapuhoz, ahol megbeszélték az egyik ott dolgózoval, hogy segítsen nekem. Ő minden kocsit megkérdezett, hogy merre megy és végül talált valakit, aki elvitt úgy 400 km-t a következő kapuig, és közben ő is megetetett. Itt szokás szerint irány az apró rendőrség, ahol azonban nem segítenek.
- Jó, akkor én mennék stoppolni a kapu alá, mert szakad az eső, lehet?
- Lehet.
Egy óra múlva valaki kihívta a rendőrséget, így a kiérkező kocsival visszavittek az előbbi kis rendőrségre. Az egyikük beszélt angolul, és Shanghaiban lakik, szóval meg tudta mondani, hogy van vonatjegy 50 yuanért a maradék 337 km-re. Oké, akkor menjünk a pályaudvarra. Nanjingban voltunk ekkor, a régi fővárosban, ahol a rendőrrel sikerült viszonylag jóban lenni, nagyokat röhögni, és egészen a vonatig kisért, na meg persze segített jegyet venni, és mindent.
10 órára Shanghaiba értem. Két kínai, akiket még a vonaton ismertem meg elkísért a metrón, hiába próbáltam lerázni őket.
Folyópart Shanghaiban. |
- Nem vagy fáradt, hosszú volt az út. Nyugodtan menj pihenni.
- Nem nem akarok aludni.
Hát nem hatott a finom célzás, de végül csak elmentek, én meg találkoztam a couchsurfingről megismert hostommal. Magyarok mindenhol vannak a világban. Itt is. Nála lakok most pár napig.
A délelőtt egy masszázsszalonal indult, majd semmitttevéssel és dumálással. Este társasjáték egy csajszival.
Utcai cipészek dolgoznak Shanghai egyik utcáján. |
- Van kutyahús?
- Mi?
- KUTYA!
- Ja, kutya, van. 68 yuan.
A végén 38-ra alkudtam le, ami még mindig kicsit drága, de megkaptam egy tál vöröses-barnás húsban gazdag levest. Egész laktató volt, pont elég, és kicsit ugyan rágós, de nagyon finom.
Utána még elmentem a belvárosba, random módon metrómegállót választva, és készítettem pár éjszakai fotót a felhőkarcolókkal.
Hogy meddig leszek itt, azt nem tudom, de a következő cél Hangzhou lesz. Valamikor.
Kutyahus, ajjaj. Hu, en nagyon sok minden kiprobalok, a skorpiot meg a kigyot is megettem volna, de a kutya meg a macska nem menne. Amugy marha jo lehet, elvezd ki az utazast. Ezen a kalandos stoppolason meg jot mosolyogtam. Udv, Zsofi
VálaszTörlésKutyahús. Az baz+. És még el is dicsekszel vele. Remélem, nem kell átélned, amikor majd valaki megeszi egy szerettedet/családtagodat.
VálaszTörlés